OÁZIS 77 Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Az alap bemutatása
Az Alap az átlagosnál lényegesen magasabb kockázatot felvállalva, rövid- és középtávú pozíciókat vesz fel a lehető legszélesebb spektrumú piacokon. Ez magában foglalja a nemzetközi részvény, határidős, devizapiacokat. Az Alap elsődleges célpiacát olyan – külföldi kibocsátású – részvények, ETF, CFD, ETC stb. pénzügyi eszközök jelentik, amelyek a legnagyobb forgalmú nemzetközi tőzsdék elektronikus piacain kiemelkedő forgalommal, likviditással rendelkeznek, azaz amelyekre nézve a hatékony tőkepiac feltételei leginkább teljesülnek.
Amikor az Alapkezelő sehol sem lát jó hozam/kockázat lehetőséget, rövid hátralévő futamidejű állampapírokat is vásárolhat. Az Alap szokásosnál magasabb kockázatának oka, hogy a származtatott alapok a jogszabály által megengedett, saját tőkéjükre vetített maximum kétszeres tőkeáttételt is felvehetnek, amely lehetőséggel az Alapkezelő indokolt piaci helyzetekben – szigorú kockázatkezelési szabályokat betartva – élni is kíván.
Kinek ajánlható
Devizabelföldi és devizakülföldi magán- és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok vásárolhatják. Az alap a megszokottnál magasabb kockázatú befektetési eszköz.
| Árfolyam (2012.05.18): | 0.39433 HUF |
| Régió: | Globális |
| Alapkezelő: | Balogh Attila |
| Portfólió manager: | Kercsmár András |
| Forgalmazás kezdete: | (2010.08.03) |
| Típus: | Származtatott alap |
| Ágazat, kategória: | Total Return |
| Deviza: | HUF |
| Alap nettó eszközértéke: | 131 229 216 HUF |
| Minimális befektetés: | HUF |
| Kategória: | Visszaforgató |
| Eladási jutalék1: | 6 % |
| Visszaváltási jutalék2: | - |
| Éves alapkezelési díj: | 1 % |
| Hozam (2012.05.18) (Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték alapján számított) | |
| 1 hónap: | -2,18% |
| 3 hónap: | -19,91% |
| 6 hónap: | -47,73% |
| 1 év: | -32,45% |
| 2 év (évesített): | - |
| 3 év (évesített): | - |
| 5 év (évesített): | - |
1 Az eladási jutalék, értékesítési helyenként eltérő lehet, de nem haladhatja meg a jelzett értéket.
2 A 365 naptári napon belüli visszaváltási megbízásnál 6% díjat (visszaváltási jutalék) kell fizetni visszaváltónak (ügyfél).
3 Az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték alakulása az alap indulásától.
4 A kördiagram szemléltető céllal mutatja be az alapban lévő befektetési eszközök összetételét.
Alapkezelő
Access Befektetési Alapkezelő Zrt.
Letétkezelő Bank
ERSTE Bank Nyrt.
Forgalmazó
Buda-Cash Brókerház Zrt.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott lajstrom szám: 1111-110
ISIN kód: HU0000708995
A nyíltvégű befektetési alapok hozamainak múltbéli alakulása nem jelent garanciát az alapok hozamának jövőbeni alakulását illetően. Az Access befektetési alapok tájékoztatója és kezelési szabályzata a forgalmazónál rendelkezésre áll és az alapkezelő honlapjáról letölthető a http://www.access.hu webcímen.
A befektetők az alapkezelési szabályzatában részletesen tájékozódhatnak az alap befektetési politikájáról.







